CSILLOGÓ képek, feliratok és sok más dolog! Honlapkészítéshez kiegészítők.

Üdvözöllek az oldalamon! Fotóim, Képeslapjaim Emlékversek, csillogó képek, feliratok, sorelválasztók, és még sok minden...A listát még bővítem, érdemes benézni hozzám!

Szerelmi Történetek...


Ígérem nem zavarlak többé, én most már elmegyek Egy lány félre áll utadból, s nem lesz játékszered. Ezt vártad már, rég úgy hiszem, tudom, rég meg kellett volna tennem. De mindent legyőz a szerelem. Gondolatban nálad nélkül mit tegyek? Nehéz az élet nélküled. De mégis! Menj, ha menned kell, és soha többé ne gondolj rám, s arra, hogy búcsúztunk el. Már késő. Elvesztettelek tudom. Nem jössz vissza soha már. Arcod még most is látom, nem szóltál, csak elmentél némán. Valaki titokban szeret, valaki szemében könny ragyog, hidd el hogy ez a valaki én vagyok. Valahányszor a múlt énekel, mindig elhatározom elfelejtelek, s próbálok feledni, de mikor meglátlak úgy érzem, csak te kellesz nekem senki más. Megfogod látni évek múlva, ha köztünk minden véget ér, ki volt ki igazán szeret téged. Elmentél tőlem, s én hagytam menj csak el. Hiába lett volna minden, ki menni akar, azt hagyni kell. Mosolygott hozzá a szeme, de mögé senki se néz. Játszani a közömbös embert, most látom csak milyen nehéz. Elmegyünk egymás mellett némán, két szemed bár nevet, mosolyogva köszöntelek én is, de hangom egy kicsit megremeg. Különösek vagyunk mi emberek, a lelkünk sír még az arcunk nevet, azt hisszük a másikról boldogok talán, s irigykedünk néhány vidám szaván. De nem vesszük észre, dehogy vesszük észre, dehogy vesszük észre, hogy könnyek ragyognak csillogó szemében. Különösek vagyunk mi emberek, a lelkünk sír, még az arcunk nevet. Hazugság minden, hazugság az egész életünk, mert akkor is sírunk, mikor nevetünk. Ha megkérdeznék tőlem mit jelentettél nekem, nagy büszkeséggel az felelném, semmit, csak egy rég múlt szerelem. Ha most megkérdeznéd tőlem mit jelentettél nekem, nem tudnék szóhoz jutni hirtelen, csak nagy sokára mondanám: ... Semmit, semmit, csak az egész életem!




Vidám forgatag kellős közepén találkoztam vele. Magas volt, barna, karcsú és sudár akár egy jegenye. S így szólt:

- Szabad egy táncra kislány? -

És én alig tudtam kimondani, hogy igen. A zenekar egy keringőbe kezdett. Minket elsodort a tömeg. Szívem égő tűzként parázslott, mikor rám tekintett és nevetett. Tudtam éreztem már akkor, hogy megszeretettem az első percben. Az egész este úgy telt el, mint egy csodálatos álom. A búcsúzáskor a fiú így szólt:

- imádom -

Egy esztendő telt el azóta, oly gyorsan szaladt, mint egy múló pillanat. Mi ketten gyakran találkoztunk, és kaptunk egymástól forró csókokat. Még meg nem történt a nagy tragédia. Egy forró fülledt nyári napon a suliból hazafelé tartott, éppen a szürke aszfalton, mikor megpillantottam valakit, ki velem szemben jött az úton.  Én integetni akartam neki, hisz ő már messziről integetett, de akkor észrevettem valakit és nem emeltem fel a kezem. Kezét egy ismeretlen lány fogta, óh milyen fájdalmas ez nekem. Éreztem, hogy könnyek borítják el szemem. Hát így szeret  ő engem? Ezt tette velem. Én inkább meghalok... gondoltam magamban, hát így mit ér az életem? A kanyarban feltűnt egy fekete tauriszt, mint a veszedelem. Én váratlanul az úttestre léptem, s többre már nem emlékszem. Mikor magamhoz tértem, hatalmas tömeg állt mellettem, csak azt nem láttam, akit a legjobban kerestem. Akkor vettem észre, hogy mellettem egy test hever. Igen ő volt, a hős, ki testével védelmezett. Alig volt már élet benne. Félig eleven volt, félig már halott.  De azért megszólalt:

- Kislány meg kell mondanom, az a lány a nővérem volt. -

Szeme a végtelenségbe készült, szája boldog mosolyra nyílt, s nem tudta talán rajtam kívül senki, hogy ő már a halállal birkózik. Győztesnek a halál bizonyult. A fiú ajkán egy vércsepp jelent meg. Gyöngülő kezével megszorította a kezemet. S az utolsó mondatot suttogta el:

- Gondoljon magában bármit is a kislány, én akkor is szeretem! -

mardossa keserűség és örökös gyász az életem, mert egy fiú ezzel a mondattal halt meg:  

- Kislány szeretem! - 


 Csizmája sarka meg-meg koppan a jégen.  A fiú nézni kezdte a lámpa fényében fel-felbukkanó lányokat. A fény szinte éjglóriákat vetett hosszú hullámos hajára. Lépteinek zaja csengővé élesedett a fiú fülében. Elvolt bűvölve. Mindent elfelejtett, bálat, barátokat, az egész életét. Elfelejtette azt a lányt is aki oly szenvedélyesen, oly ártatlanul kapaszkodott a karjába. Se nem látott, se nem hallott, csak ment a lány után. Az alak azonban eltűnt, glóriája és egész lénye ködbe veszett. Azt hitte álmodik, de minden olyan valódinak tűnt. Hirtelen jégcsapot érzett megmozdulni a karján, meglátta azt a lányt, akit addig oly nagyon szeretett, és tudta biztosan nem álmodik. Létezik szebb és jobb nála. 

- Meg kell találnom azt a lányt.-

Lassan hazaérkeztek, a fiú gyöngéden elbúcsúzott, igyekezett olyan lenni, mint máskor, de gondolatai már azt a másikat ölelte. A lány mosolygott de érezte, hogy valami nincs rendben. Szívét egy súlyos balsejtelem nyomta, amitől nem tudott elaludni. Lassan elmúlt a dél, és már az este is, de a lány akárhogy várta a fiút nem jött, és így történt másnap, harmadnap. A lány megijedt, féltette a fiút, kétségbe esve rohant tudván, hogy valami nincs rendben a fiúnál, és neki ott kell lenni, és ... megáll, úgy érezte, hogy szívébe ezer tőrt forgatnak, és ezer felé szakítják a szívét. Meglátta a fiút, de nem volt egyedül, ölelte a glóriás lányt. úgy ölelte, ahogy őt pár nappal ezelőtt, úgy mosolygott ahogy rá szokott, amikor ki akarja fejezni, hogy mennyire szereti. Fogta a lány kezét, nem rég még az ő kezét fogta, arcát simogatta, ezt nem lehet elviselni, úgy érezte minden ereje elhagyta, nem bírja tovább ezt a megaláztatást. Akkor már beteg volt és őrült, nem gondolt másra, csak a halálra. Agyában keveredtek a múlt gyönyörű és a jelen gyászos emlékei. El akart futni a fájdalom elől, de nem tudott. Hirtelen megállt, kezét imádkozón maga elé szorította és nem várt sokáig, csak addig, amíg a fék csikorgott. Minden járókelő megdermedt és  a színhely felé nézett. A kép megdöbbentő volt. Egy autó előtt vérben úszó fiatal lány. Felső testét teljesen elborította a vér. Az arca is alig látszott. Hirtelen halotti csend, egy észre vehető üvöltés, a fiú lökdösve, kapálózva eljutott a lányhoz. Ölébe vette véres testét, tudta a tragikus igazságot, miatta volt minden, egy álomképért, egy múló kis kalandért, a glóriáért. Sohasem sírt még egy lányért, de most ömlő könnyei a lány véres arcát mossák. A fiú szívét a lelkiismeret majd széttépte. Hisz ő ezt a lányt annyira szereti.


Egy tragikus eset mit elmesélek neked. Egy őrült szerelem végére tett pontot. Talán féltékenység volt a nagy hiba, melyből lett kifolyólag tragédia. Szép tavaszi este, hol csendes a táj, szerelem tűzében vígan élt egy ifjú pár. Halkan sugdostak, némán csókolóztak, szerelem tűzében vígan lubickoltak. Az idő hamarosan múlt, s a tavaszt nyár követte, a nyarat pedig az ősz hűvös szele. Szerelmük mámora a tetőpontra hágott, őrjöngtek  egymásért, szőttek sok szép álmot. Egy nap aztán vitatkozni  kezdtek, végül a fiú megütötte a lányt. Majd elébe borult kérte bocsánatát. Könnyes szemmel mondta:

- Kicsi kis szerelmem, csak most az egyszer bocsáss meg nekem, imádlak, szeretlek, ne haragudj rám. Szörnyűt tettem szívből bánom drágám.

 Gúnyos, sértő kacaj volt a válasz: 

- Tűnj a szemem elől, nem kellesz már! Tudd meg nem kellesz, nem szeretlek már. Gyűlöllek, megvetlek átkozott fiú.

mint a villám, mikor lesújt a földre, oly erővel hatott a szívére. Felállt, elcsuklott a hangja, döbbenetes arccal nézett a lányra. Lehajtotta fejét, elindult haza, egy gondolat volt emlékezetében:

- elküldött, nem szeret, mit ér így az egész életem? -

Otthonába érve leroskadt az ágyra, mereven gondolt az elmúlt boldogságra.Tudta, hogy vége van, nem jön többé vissza, utolsó levelét ekképpen fogalmazta:

- Unom az életet, tovább nem bírom, inkább a halált, mint a magányt választom. Tudom hogy vétkeztem, de ugyan megbántam, mindent gondoltam, de ezt nem vártam. Utolsó percekben azért azt kívánom, ne légy te boldog ezen a világon. Jussak majd eszedbe, ha már nem leszek, hogy én téged nagyon szeretettelek. Temessenek engem temető sarkába, temető sarkának legkisebb zugába. Ne találjon meg senki ezen a világon, talán majd megnyugszom a másvilágon. Ha majd később bánt a dolog, úgy érzed, hogy többé nem leszel már boldog, gyere ki majd egyszer a zugtemetőbe, zugtemető legkisebb zugába, ott leszek én majd egy sírkatlan alatt, s alszom én már örök álmokat. Borulj a sírra, és rám emlékezzél. - ekképpen fejezte be levelét.

Melyre a neve helyett egy könnycseppet ejtett, könnyebb meghalni, mint örökre bánkódni. Elhagyta a szobát, magába zárkózva ment mindig tovább, nem szólt ő senkinek, kivel találkozott. A közelgő halálról álmodozott. Lassan felkapaszkodott egy sziklára, s utolsó pillantást vetett még a tájra. Levetette magát, s a mélybe zuhant, földre csapódott, s a lelke elsuhant. Hiába várták, nem tért többé haza, barátai mentek, keresték kutatva. Hűvös őszi reggel találtak rá végre, megdermedten feküdt egy szikla tövében. Egyik zsebében egy levelet találtak, meg is volt címezve egy barna lánynak. Olvashatatlan volt az írás, hisz vérben ázott, csak a címzett tudta mit jelentett e pár sor. Nagy fájdalom közt temették el, sírtak szülei is hisz nagyon szerették. Volt ott valaki, kit nem vettek észre, temető kapuban talpig feketében. Hogy ő mit érzett e rövid idő alatt? Gyötrődött, a lelke, s a szíve meghasadt. Csak állt ott némán, és a távolba meredt, talán várná valaki, kit ő is szeretett. Búsan ábrándozott magában, majd lassú léptekkel eltűnt a félhomályban. Sötét este lett mire hazaérkezett, szülei kérdezték, de ő nem felelt. Vacsorázni hívták, de ő nem ment el, halálsápadt arcán jéghideg bánat ült. Édesanyja kérte:

- Kislányom szólalj meg! -

De ő ellökte magától, s  a szobájába ment. Csendes falak közt, hol senki sem látta, bánatos szeméből egy könnycsepp fakadt. Később, mikor kint elcsendesült minden, óvatosan, lassan zajtalanul tűnt el. Temetőhöz érve léptei lelassultak, bent a sírok közt szíve hevesebben dobbant. Borús tekintete a zúg sarkát kereste, körülötte csengtek-bongtak a lelkek. A suttogásból szavak szűrődtek ki:

- Meghalt a szeretőd, miattad tette, megcsaltad szívét, s ő ebbe halt bele. Szeretett téged, te küldted bánatba, nyugszik már a földben örök némaságban. -

Az éj leple alatt valaki zokogva siratja a fiút, késő este, késő bánat, ezt ő maga is tudta, de a szerelem gyötri és kínozza. Megzörrentek a fák megint a temetőben megint szólt a hang halkan:

- Sírjál kislány, zokogjon a lelked, neki is fájt, de te kinevetted -

A szellő elsuhant, csend borult a tájra, hangos zokogással borult a fejfára, végső bánatában egy tőrt markolászva. Teljes markolatig a szívébe döfte, felszökkent a vére és a sírra esett. Elszenderült minden ... a temető is néma, csak egy hulla van a sírra borulva. Másnap édesanyja megy a szobába, a bevetetlen ágyat üresen találja. Amint a nyitott ablakra tévedt a szeme, mindent megértve zokogva borult le. Ekkor kopogtatott a temető őre, benyitott hozzájuk és szomorúan ült le. Halk szavakkal mondta:

- Lányuk nem él már, friss sírhalomban fekszik, szívében egy tőrrel. -

Pillanatnyi csendet... zokogás követte, az idős házaspár egymást átölelte. Közben a halottat hozták be a házba, letették a kihűlt hófehér ágyra. Csodálatos arcán, halvány mosoly látszott, fátyolos szeméből boldogság sugárzott. E boldogság öröme már nem az élet fénye, hanem a halál utolsó jelképe. Megkondultak a harangok, vitték a hírt messze, temetés lesz ismét, hangzásul jelezték. A fekete koporsót barátai vitték az utolsó útjára, leeresztették a fiú sírjába. Szerelme mellé került a koporsója, itt tért ő is örök nyugovóra.




 Együtt jártak ők sok-sok éven át, egy fiú és egy lány. Hideg szél fújt, mely őrzi sugarát. Ki ott találja őket az utcán, fogják egymás kezét, beszélgettek sokat, sugdostak egymásnak szerelemes szavakat. Boldogok voltak ők mint senki más, szerették egymást a fiú és a lány. S egy szép napon így szólt a lány:

- Gyereket várok, szép kisbabát. -

Sugárzott szeméből az öröm, s a fiú nem szólt csak elköszönt. S nem várta többé a lányt. Elment némán, hidegen. Ez volt hát a nagy szerelem? Megszületett a kisfiú, kék szemű, barna hajú. Boldog volt a lány, hátha eljön az apja talán. De az apja ekkor már másnak ígért szerelmet. Egyedül a lány kisfiával látta örömét, életét és boldogságát, ifjúságát. Nőtt a kisfiú napról napra egyre szebb lett, és megtanulta a legszebb szót, hogy apu. Egy szép napon sétálni mentek, felvillant a lányban az elmúlt napok emléke és felsóhajtott:

- Oly rossz, hogy egyedül vagyok. -

A sarkon befordult  egy ifjú pár, s ráköszönt a lányra egy szőke hajú, kék szemű srác. Visszanézett a fiára könnyezett a szeme, és így szólt a kisfiúhoz:

- Ő volt az édesapád. -











Weblap látogatottság számláló:

Mai: 282
Tegnapi: 520
Heti: 2 589
Havi: 10 142
Össz.: 3 991 388

Látogatottság növelés
Oldal: Szerelmi történetek
CSILLOGÓ képek, feliratok és sok más dolog! Honlapkészítéshez kiegészítők. - © 2008 - 2017 - vajdamariann.hupont.hu

Az, hogy weboldal ingyen annyit jelent, hogy minden ingyenes és korlátlan: weboldal ingyen.

Adatvédelmi Nyilatkozat

A HuPont.hu ingyen honlap látogatók száma jelen pillanatban:


▲   Itt: jó éjszakát képek felirattal - Vatera.hu
X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »